A magyarság számára a hosszú és/vagy rövid -ez nyilvánvalóan nézőpont és tematikai szempontrendszer kérdése- 20. század nem egyszerűen a "szélsőségek" kora volt, hanem a minden korábbinál gyorsabb technikai haladás és a minden korábbinál borzalmasabb önpusztítás mellett szétszakíttatásunk kezdete, az idegen megszállás és a függetlenség elvesztésének, valamint az állandó újrakezdéseknek az időszaka is. Az ismétlődő kényszerhelyzetek és gyakorta beszűkülő mozgásterek okán szinte állandósultak a kiegyensúlyozott fejlődést megszakító törések.
A magyar 20. század akár a többnyire egymást tagadó, folytonos újrakezdések időszakaként is értelmezhető lenne. A külső és belső történések eközben egyidejűleg keltettek felfokozott reményeket, és pillanatokon belül szenvtelenül romboltak le illúziókat.
Olyan nehezen érthető száz év volt ez, amelyen mintha több évszázad történései sűrűsödtek "teleszkopizálódtak" volna. Súlyos és mindmáig értelmezésre váró, több olvasatú történeti üzenetek és tanulságok tárháza, melyek egymásnak gyakran ellentmondó történelemképek konstruálására ösztönözték és ösztönzik még ma is a különböző szociokulturális csoportok emlékezőit és identitáspolitikusait. (...)